Modellezés



Repülő Modellező Klub
Mátraverebély


2003-ban 65 éves a modellező tevékenység Mátraverebélyben.
1938. évben Budapestről a faluba érkezik egy fiatal pedagógus, Varjassy László, s elkezdi az iskolás korú falusi gyerekeket a repülőmodellek készítésére oktatni. AERO-kört alapít, házi versenyeket szervez. Az AERO-kör-ből 1948-ban szakkör lesz és megyei versenyekre is eljutnak a mátraverebélyi gyerekek, akik egyre ügyesebbek.
1955-ben Oláh Sándor ifivezetőként irányítja a tevékenységet. Az 1956. évi események alatt Katulics Imre a szakkör irányítója.
1958-ban Csukly László, magyar-történelemtanár és kultúrházigazgató, veszi át a modellezők irányítását. Megrendezi a modellezők első kiállítását a kultúrházban.
1962. Ismét vezetőváltás. Benus László (18 éves!) kerül a szakkör élére. A Községi Tanács önálló épületet ad a tevékenység folytatására.
1968-ban már 20 modellező van a községben. A fejlődésnek köszönhetően, az MHS kereteiben működve, a szakkör klubbá alakul. Ezzel elkezdődik az igazi fejlődés.
1967-től az úttörők országor versenyére is eljutnak az ügyes mátraverebélyi modellezők. (Bottyán Gábor, Surányi Gábor, Surányi Gyula és Zagyi László)
1969-ben Nagy Gábor és Oláh Tibor már a megyét képviselve versenyez az országos bajnokságon.
1970-1992. Az általános iskolában a szakköri képzést, oktatást Gortva Sándor tanár irányítja.
1976-ban Ludányi Istvánt választja a tagság vezetőnek. Ő irányítja a modellezők munkáját, tevékenységét. Az utánpótlás nevelése terén kimagasló, elévülhetetlen érdemei a mai napig fennállnak. Szívügye az utánpótlás, annak felkészítése, nevelése. 1998-ban, 23 év után, Vernyik Lászlónak adja át a klub vezetését. Az utánpótlást továbbra is Ludányi István (3077 Mátraverebély, Rákóczi út 61.) látja el, a klub mindenese-ként.

Mivel foglalkozik a klubtagság?

A kezdeti időszakban a hajó-, kör-, gumi-, mechanikus-, RC vitorlázó- és RC motorosrepülő modellek mellett főleg szabadonrepülő vitorlázókat, gumi-, és CO2-motoros versenymodelleket építenek sportolóink, s azokkal rendszeresen versenyeznek. A legjobb eredményeket a serdülő és ifjúsági korcsoport versenyzői érték el, de a felnőttek is jól teljesítettek. Többen országos bajnoki címet nyertek, ami községi viszonylatban egyedülálló Magyarországon! A már évtizedek óta stabilan 20-21 fős tagság lelkesen dolgozik, építi modelljeit. Ezt a versenyedményeik is igazolják!

A legekről röviden:

-A legelső jól repülő "átlagvitorlázó modellt" Oláh Sándor építette 1954-ben.
-Az első gumimotoros modellt Gortva Sándor építette 1955-ben.
-Az első igazán jól repülő "robbanómotorost" Katulics Imre, fizikatanár, körvezető készítette 1956-57-ben.
-Az első sebességi hajót (B1) Benus László 1964-ben tette vízre.
-Az első körrepülőt (2,5 cm3) szintén Benus László építette 1965-ben.
-Az első vitorláshajót Ludányi István készítette 1965-ben.
-Az első csőtörzsű, hátrahajló légcsavaros, gumimotoros modellt Benus László építette 1967-ben.
-Az első alkalommal Nagy Gábor és Oláh Tibor versenyzett az országos bajnokságon Nógrád megye színeiben 1969-ben.
-A klub első országos bajnoka Nagy Gábor, A/2 kategóriában 1972-ben.
-Az első segédmotoros RC vitorlázómodellt Oláh Tibor készítette 1976-ban.
-Az első RC motoros modellt Oláh Tibor és Nagy János repítette 1979-ben.
-Az első makett (Brandenburg G-1) készítője Bottyán Gábor 1979-ben.
-Az első serdülő korcsoportos országos papírrepülő bajnok Tösmagi Szilárd 1981-ben.
-Az első gumimotoros döntős versenyzőnk Nagy János a Hortobágy Kupán 1984-ben.
-Az első serdülő gumimotoros országos bajnokunk Vernyik László 1986-ban.
-A Papírusz Kupa első egyéni győztese a hétéves Bottyán Viktor 1987-ben.
-Az első A/1 serdülő országos bajnokunk Lőrinc Szabolcs 1992-ben.
-Bottyán Viktor CO2 kategóriában először nyer "Budapest Bajnoka" címet 1995-ben.
-Az első CO2 ijúsági országos bajnok Bottyán Viktor 1996-ban.
-Bottyán Gábor nyert először CO2 kategóriában kupaversenyt 1996-ban.
-Nemzetközi versenyen először áll dobogón versenyzőnk: Ludányi István második helye a Herend kupán 1997-ben.
-Zagyi Máté az első versenyző, aki ifjúsági gumimotoros kategóriában Országos Bajnoki címet nyert.
-1998-ban a Mátraverebélyi Modellező Klub tagjai a válogatott tagjaként kijutottak a romániai (Szeben) ifjúsági világbajnokságra! Bottyán Viktor csapattagként, Kertes István tartalékként.
-Az ifjúsági országos pontverseny győztese Kertes István lett 1999-ben.
-2000-ben bravúrként könyvelhettük el, hogy az első A2-es ifjúsági Országos Bajnokunk Septei Dániel.
-Hasonlóan szép siker Jakubovics Tamás ifjúsági Országos Bajnoki címe A1-es kategóriában.

A legekről szóló tájékoztatót olvasva kétséget kizáróan megállapítható az eredményességünk, miközben a rendszerváltást követően a modellezés óriási átalakuláson, sok-sok megpróbáltatáson ment át, megy át napjainkban is. A XX. század utolsó évtizedének eredményessége, röviden fogalmazva, "tök jó volt", köszönhetően Ludányi Istvánnak és a klubunk versenyzőinek. Többen aranybetűkkel írták be nevüket a magyar modellezés aranykönyvébe. Ez Mátraverebély dicsősége. Álljon példaképűl a jövő nemzedéke előtt!




Repülőmodellezés a XXI. század első évtizedében


Községünkben a hagyomány tovább él, sportolóink eredményessége pedig büszkeséggel tölt el minden jó érzésű állampolgárt, szülőket, ismerősöket egyaránt. A község önkormányzatának testülete (egyedüli patronálónk, segítőnk) lehetőségéhez képest rendszeresen támogatást nyújt részünkre, amely biztos hátteret jelent a repülőmodellező tevékenység folytatásához. A mintegy tucatnyi versenyző, 8-10 fő sportbíró eredményességét az alábbi események, eredmények hűen bizonyítják. A szabad iskolaválasztás, az életmódváltozások ellenére, ha nem is oly könnyen, mint évtizedekkel ezelőtt, az utánpótlás nevelése biztosított. Ők a legeredményesebb korcsoport klubunkban. Gondjain elsősorban az ifjúsági korcsoport terén mutatkoznak. Általkánosan fogalmazva, de mondhatni konkrétan is, napjainkban az internet nélkül (szerencsére községünkben is elérhető) modellezni szinte már lehetetlen.

Jelentősebb eredményeink, klubhírek

2001: Ludányi István H-1100 kategória győztese- Septei Dániel II. helyen végzett a Serdülők Országos Bajnokságán. Országos Bajnokságot nyert az ifi. A1-es Septei, Jakubovics, Sulyok összetételű csapatunk. Szép siker az ifi. A1-es Országos Bajnokságon egyéniben II. Jakubovics T., III. Septei D. és IV. Sulyok Z. helyezése.
2002: Sajnálatos eseménnyel indult az év. Autóbalesetet szenvedett Vernyik László klubelnökünk. Nagy elismerés volt számunkra az Ifjúsági és Sportminisztériumtól kapott jelentős támogatás (895.000 Ft), melyet kizárólagosan az utánpótlás részére volt szabad felhasználni, szoros határidővel. A klub a Kastély-curia épületébe költözött. Az év szenzációja: Kertes István tagja lett a felnőtt A2-es válogatottnak. A 10 éves Horváth Diána (Ludányiék unokája) maximális eredménnyel nyerte a Diákolimpia második fordulóját. Ludányi Istvánné (Zagyi Margit náci) harminc éves sportbírói tevékenységgel a háta mögött búcsúzott aktív, rendszeres munkától (A losonci ifi. világbajnokságon.).
2003: A fenőtt Szabadonrepülő Világbajnokságon (Kunszentmiklós) 8 fő sportbírónk (Baranya M., Koplányi I., Bottyán V., Zagyi M., Septei D., Ludányi G. és Ludányi I.) elismeréssel működött közre. Két egyéni ezüstérem az országos bajnokságokról, melyet Sulyok Z. serdülő, Septei D. ifi. A1-es kategóriában gyűjtöttek be.
2004: Klubgyűlésünk döntése alapján megszakítottuk minden nemű kapcsolatot a Megyei Modellező Szakszövetséggel. Önállósítottuk magunkat Kaszás István kisgumis kategóriában a serdülők Országos Bajnokságán aranyérmet szerzett. Kaszás Krisztián abszolút és ifi. I. helyezést ért el a Herend Kupa nemzetközi versenyen. A serdülő A1-es, valamint ifjúsági A2-es csapatunk a II. helyen végzett az Országos Bajnokságon. Az év legszebb eredménye Sulyok Zoli nevéhezfűződik, aki egyéni ifjúsági Országos Bajnoki címet nyert A2-es kategóriában.
2005: 50 éves jubileum! Ludányi István, a klub mindenese, fél évszázada modellezik. Ez alkalomból, több segítő közreműködésével, az anyagiakat teljes egészében vállalva, vasszerkezetű hidat készített a Kastélykert végénél a Zagyva folyóra. A serdülő Aradi Pisti, valamint az ifjúsági Kaszás István nyerte az év Diákolimpiai versenyét A1-es kategóriában. A serdülő A1-es, illetve az ifi. A2-es csapat Országos Bajnoki címet nyert.
2006: Az év szenzációja, hogy elkészült Vernyik László szuper A2-es modellje. A Varsányban élő serdülő versenyzőnk, Báránkó Pali, élete első versenyén, a Diákolimpián, egyéni II. helyen végzett. Pista bá (Ludányi István) 61 évesen, bizonyítva, jó az öreg még a háznál, a Herend Kupa nemzetközi versenyen egyéni II. helyen végzett. Szép eredmény Jakubovics Tomi egyéni IV. helyezése a Tapolcán rendezett A1-es felnőtt Országos Bajnokságon. Versenyzőink a Diákolimpia alkalmával ifjúsági korcsoportban kibérelték a dobogót: Kaszás Krisztián I., Kaszás István II., míg Sulyok Zoli a III. helyen végzett. Az év második, egyben legcsodálatosabb eredményét a serdülők érték el: A 10 éves Misik Patrik egyéni Országos Bajnoki címet nyert A1-es kategóriában. Hogy örömünk teljes legyen, A1-es csapatunk (Misik Patrik, Horváth Diána, Kovács Tamás és Báránkó Pál) szintén Országos Bajnoki címet nyert.
2007: Ismét egy tök jó év! A serdülők nagyszerű éve! Az A1-es kategória éve! Misik Patrik másodszor is egyéni Országos Bajnoki címet nyert, míg Horváth Diána a III. helyen végzett. Az A1-es csapat (Misik, Horváth, Báránkó) három egymást követő évben, ez évben is Országos Bajnoki címet nyert! Az ifjúsági Kaszás Krisztián két ezüstéremmel búcsúzott korcsoportja versenyeitől.Egyéni II. hely az Országos bajnokságon és a Novum Kupa nemzetközi versenyén. Ludányi István egyéni III. helyezést ért el a felnőtt A1-es Országos Bajnokságon. A Ludányi, Sulyok, Kaszás Krisztián összetételű A1-es csapatunk megnyerte a Novum Kupa nemzetközi versenyét. Az év sportolója címet Vernyik Lászlónak szavazta tagságunk, aki olyan dolgot tud (program), amit kevesen ma Magyarországon az A2-es kategóriában.
2008: 75 éves a repülőmodellezés Mátraverebélyben!


Az adatokat Ludányi István (A piros sapka alatt!) szolgáltatta.



Labdarúgás



2005.05.15.




2005.05.01.




2004.10.31.